Exkluzív interjú a friss Szabó Gábor-díjas Balázs Elemérrel

MOLFő támogató a MOL
2017. február 19-én, vasárnap délután a Magyar Jazz Szövetség tagsága szavazatainak összeszámlálása után kiderült, hogy a zenészeknek járó életműdíjat Balázs Elemér nyerte. Így dukált neki ez az interjú!

1) Először is engedd meg, hogy gratuláljak a Szabó Gábor-díjhoz!

Nagyon szépen köszönöm!

 

2) Lehetne mondani, hogy ez az év is jól kezdődik számodra, hisz a JazzMa.hu szavazáson Te lettél "Az év dobosa", most pedig itt ez az életműdíj, miközben augusztus 16-án betöltöd az 50-et... Gondolom, egész 2017 ennek jegyében telik majd...

Nagyon örülök, hogy így indult a 2017-es év. Hála Istennek, amióta profiként zenélek, minden évben történt velem valami fantasztikus dolog. A világ legboldogabb emberei közé tartozom, hiszen nagyon szeretem, amit csinálok, a szakmától és a közönségtől pedig pozitív visszajelzéseket kapok.

Nemcsak a kerek évszámról fog szólni ez az év, de természetesen tervezek egy nagyszabású koncertet, melyről már folynak a tárgyalások.

 

3) Megemlítenél egy-két jelentősebb eseményt, ami már le van fikszálva? Gondolok itt koncertekre, vagy egy esetleges új CD-re az új énekesnővel, Kiss Flórával... Aki nem mellesleg "Az év felfedezettje" lett a JazzMa.hu szavazáson...

Tervezünk idén egy új  Balázs Elemér Group albumot, amin a Flóra énekel. Áprilisban a Group európai turnéra megy: Franciaország, Belgium, Németország, Lengyelország helyszíneken, melyet nagyon várunk.

 

4) Az 50 év úgy mondják a férfikor legjava. Tehát még sok minden vár Rád az életben... Mégis egy jelentős évforduló. Készítesz valami összegzést eddigi pályafutásod jelentős eseményeiről?

Azt gondolom, a BEG könyvvel (Somogyvári Péter: Örök szerelem) már  elkezdtem ezt az összegzést elkészíteni. Valamint az idén tervezett nagyobb szabású koncert koncepciója is valamiféle áttekintés az eddigiekről.

 

5) A közeljövőről is mondj pár szót! Az már biztos, hogy március 1-én, a JazzMa.hu 6. születésnapi partyján fellépsz a Budapest Jazz Clubban. És még milyen jelentősebb koncertek várnak Rád márciusban?

Debrecenbe megyünk az Oláh Kálmán Sextettel március 9-én. Március 17-én Szakcsi Lakatos Róberttel játszunk Dunaújvárosban. Pécsett március 29-én a Balázs Elemér Grouppal lépünk fel.. Március 30-a pedig a szokásos havi BEG klub a BJC-ben, melyen mindig szép számban összegyűlünk. Ezek a közeli fellépéseink, ahol találkozhat velünk a közönség. Szeretettel várunk mindenkit!

 

6) Sok sikert az idei terveid megvalósításához!

Köszönöm szépen Robi!

 

 

 

forrás: www.jazzma.hu