Márton Attila írása a jazzma.hu-n

MOLFő támogató a MOL
SOMOGYVÁRI PÉTER „BALÁZS ELEMÉR GROUP 15” CÍMŰ KÖNYVÉNEK SAJTÓBEMUTATÓJA A BELVÁROSI SONKAARCOK ÉTTEREMBEN 2015. DECEMBER 16-ÁN

Somogyvári Péter kitűnő írásaival és nem kevésbé remek fotóival már évek óta találkozhattak olvasóink honlapunkon. Mi, a szerkesztőség munkatársai, és persze Péter baráti köre is már hónapok óta tudta, hogy miért olyan elfoglalt az utóbbi időkben: az aktuális koncertek mellett még könyvet is ír a Balázs Elemér Group alapításának 15. évfordulójára. Tegnap délelőtt aztán megcsodálhattuk az elkészült munkát.

Elemér együttese a bőgős Pecek Lakatos Krisztián kivételével (ő betegség miatt „igazoltan” volt távol) teljes létszámban jelent meg az ünnepi alkalomra és stílszerűen Balázs Józsi és Szőke Niki szerzeményével a „The New BEGinning” című kellemes bossával alapozták meg az egyébként is jó hangulatot. (Ez egyébként az azonos című 2013 végén megjelent lemezük indító dala is, de legújabb korongjukon is hallható.) A Balázs-fivérek (Elemér és Józsi) ugyan az „elnökségben” foglaltak helyet, de aligha lett volna hely egy zongora és egy dobszerelés számára. Így aztán Szőke Niki és Szakonyi Milán énekelt, Komjáti Áron gitározott és Czibere Józsi diszkrét ritmuskísérttel (shaker) biztosította a tempót. Elemér szellemes megjegyzése nagy derültséget váltott ki: íme, nélküle is tudnak jó zenét csinálni. De komolyra fordítva a szót: Niki éneke erősítés nélkül is csodás volt, nem hiába az emberi hang a legbecsesebb hangszer (pláne, ha valaki úgy énekel, mint Ő.)

A „házigazda” szerepét betöltő Boór Ádám bevezető szavai után Elemér mondott köszönetet a másfél évtizedben közreműködött zenésztársaknak, elsősorban is a két éve újjáalakult csapat tagjainak, de a magyar jazz olyan ikonikus figuráinak is, akik közreműködésükkel emelték az együttes eredményességét: Szakcsi Lakatos Bélának, Oláh Kálmánnak és Dés Lászlónak. A Gondolat kiadó igazgatója, Bácskai István elmondta, hogy Elemér munkásságát egy munkatársa lemezei révén ismerte, és könnyen lehetett meggyőzni, hogy a Goldmark Károly 100, vagy a BEG 15 közül melyiket válassza. Mivel a kötet melléklete egyben a Group legújabb CD-je is, így természetesen Hunka Róbert, a Hunnia Records igazgatója is megjelent. Elmondta, hogy már évtizedekkel ezelőtt egy óbudai pinceklubban találkozott Balázs Elemérrel. És az a mostani stúdiófelvétel előtt nyerte meg tetszését, hogy a zenészek egész gyakorlottan próbálták ki a különböző hangszereket, nemcsak azon játszottak, ami a „sajátjuk”. Elemérről azt mondta, hogy akkor állapította meg, hogy nem(csak) dobos, hanem ZENÉSZ is. Megjegyezte azt is, hogy a pincéből, most az emeletre jutottak (a sajtótájékoztató az étterem felső szintjén volt), de reméljük, hogy a következő évtizedek során akár egy felhőkarcoló csúcsát is elérhetik. Végül a könyv szerzője, Somogyvári Péter is szót kapott. Jogos büszkeséggel mondta el, hogy mivel a könyv voltaképpen a különféle felállású Balázs Elemér Group-ban egykor játszott és ma is játszó zenészekkel, valamint a hazai jazzelit további képviselőivel készített interjúkötet, így ebben az értelemben is szélesebb körű érdeklődésre tarthat számot. (Azt már csak én teszem hozzá, hogy interjút készíteni a legstrapásabb, a magam gyakorlatából (is) tudom, hiszen én is készítettem interjúkat Szőke Nikitől, Kőszegi Imréig, Deseő Csabától Tommy Vígig a nyomtatott sajtó számára. Nem véletlen, hogy időnként többen megszellőztették, hogy majd készül egy nagy kötet hazai jazzerekkel, aztán nem lett belőle semmi… Utoljára Turi Gábor „Azt mondom jazz” című könyve volt „igazi” interjúkötet 1983-ban /!/, azóta csak alkalmilag jelentek meg a sajtóban interjúk, azoknak is jelentős részét dilettánsok készítették…) Péter szellemesen jegyezte meg, hogy a munkája során kellett improvizálnia, de a jazz úgyis egy ilyen műfaj. „Nemcsak, mint művészek, de mint emberek is érdekesek a jazz művelői, érdemes megismerni a gondolataikat is.” – tette hozzá. Mire Bácskai István azzal replikázott, hogy „ezért a Gondolat adta ki a könyvet”.

A kitűnő hangulatban lezajlott sajtótájékoztató után még hosszasan beszélgettek a résztvevők. Jelen voltak még – többek között – honlapunk főszerkesztője Maloschik Róbert és az MTI munkatársa, Gulyás István is.  Köszönet illeti a reprezentatív helyszínt, a remek ételeket és italokat biztosító Sarlós „Papas” Pétert, a Kecskeméti utcai Sonkaarcok étterem vezetőjét, aki maga is amatőr dobos, aki a Balázs Elemér Group rajongója és önzetlen támogatója.

Végezetül nem érdektelen megosztani olvasóinkkal azokat az elhangzott információkat, amelyek a BEG közeli koncertjeire vonatkoznak. December 21-én a MüPa Fesztivál Színházban a Balázs Elemér Group Rick Margitza amerikai tenorszaxofonos vendégjátékával lép a pódiumra, majd jövő év március 23-án a MOM színháztermében a BEG a budafoki Dohnányi zenekarral mutatja be azt az „Örök szerelem” című lemezalbumát, ami a könyv CD-mellékletét is képezi, majd országos bemutató koncertkörutat terveznek.

A könyvet decemberben a kiadó irodájában (VIII., Szentkirályi utca 16.) lehet megvenni, illetve weboldalán (www.gondolatkiado.hu) lehet megrendelni!

Januártól már a könyvesboltokban is kapható lesz!

 

 

Az cikk eredeti formájában megtalálható az alábbi linken:

a http://www.jazzma.hu/hirek/2015/12/17/somogyvari-peter-balazs-elemer-group-15-cimu-konyvenek-sajtobemutatoja-a-belvarosi-sonkaarcok-etteremben-2015-december-16-an-szoveg-marton-attila-fotok-boor-adam-es-csecsi-attila