Balázs Elemér 1967 augusztus 16-án született Ózdon. Szülei nagyon hamar észrevették, hogy erős vonzódása van a ritmusok iránt. Hat évesen kezdte el tanulmányait a Rózsa Ferenc utcai Vasutasok Zeneiskolájában először Kőszegi Imrénél, majd később Gáti Józsefnél. Ezután a Benczúr utcai Postások zeneiskolájának konzervatóriumi előkészítőjében Nesztor Ivánnál folytatta, aztán 1983-ban kivételes tehetségként felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakára, ahol Kovács Gyula volt a dob tanára. A konzervatórium első két évével párhozamosan esti gimnáziumban érettségizett le. A tanulmányai alatt hamar felfigyeltek tehetségére és már ekkor az ország legnevesebb jazz zenészei hívták játszani a koncertjeikre. Napjainkig a magyar jazz szakma szinte minden kitűnőségével játszott már. Például többek között Ablakos Lakatos Dezsővel, Babos Gyulával, Berkes Balázzsal, Bontovics Katalinnal, Csepregi Gyulával, Dés Lászlóval, Gadó Gáborral, László Attilával, Pege Aladárral, Snétberger Ferenccel, Szakcsi Lakatos Bélával és Vukán Györggyel…
Balázs Elemér dobosként és zeneszerzőként meghatározó alakja a magyar jazzéletnek. Olyan legendás zenekarok tagja volt és tagja a mai napig, amelyekkel kiemelkedő sikereket arattak. Ilyen például a No-spa zenekar, mellyel harmadik helyezést értek el a brüsszeli Jazz Hoeilaart versenyen 1989-ben és egy évvel később az elsőnek járó díjat hozhatták el a leverkusen-i nemzetközi jazz fesztivál versenyéről. Szép eredményeket értek el a már 25 éve működő és aktív Trio Midnight együttessel is a zeneszerző-zongorista Oláh Kálmánnal és Egri János bőgőssel. A Trio Midnight saját generációjának meghatározó formációja. Ilyen siker például a Jazz Hoeilaart verseny első helyezése. Fontos szerepet töltött be Elemér életében a szintén közel 25 évet működő Creative Art Trio, amelyben a híres zeneszerző-zongorista Vukán Györggyel és a kiváló bőgőssel, Berkes Balázzsal játszott együtt. Kiemelt zenekarai voltak még: Joy, Gadó Gábor Trió, Babos Gyula Trió, Szakcsi Lakatos Béla Trió, Dés László Septet, Oláh Kálmán Sextet.
Balázs Elemér és az ő különleges dobolása napjainkig közel száz lemezen hallható. Az alábbi zenekarok rendszeres és oszlopos tagja máig: Trio Midnight, Balázs József Quintet, Szakcsi Jr. Trió, Szulák Andrea Quintet, Dés László – Balázs Elemér Quartet (Contemporary Gregorian), Pintér Zoltán Trió, Oláh Kálmán Sextet, CB Trió.
Balázs Elemér részt vett számos nemzetközi jazzfesztiválon, egyebek közt Perugiában, Marciacban, Nürnbergben, Zürichben, Münchenben, Koppenhágában, Tallinban, Pozsonyban, Cineyben, Dinantban, Detroitban, Getxoban, Brüsszelben, Bécsben, Bangkokban, Torontoban, Quebecben és Londonban. Dolgozott Anette Lowman-nel, Stepko Gutt-tal, Zbigniew Namyslowski-val, Jukka Perkó-val, Paolo Fresu-val, Stephane Belmondo-val, Steve Houben-nel, Lee Konitz-zal, Art Farmer-rel, Pat Metheny-vel, Rick Margitza-val, Charlie Mariano-val, Randy Brecker-rel, Al Jarreau-val, Nicholas Payton-nel, Ben Monder-rel, Dave Liebman-nal, Darryl Jones-szal, Joe Lovano-val és Tim Ries-szel.
Pat Metheny a világhírű jazz gitáros így nyilatkozott róla: „Elemér, véleményem szerint, az egyik legjobb dobos ma a szakmában. Összehasonlíthatatlan muzikalitással és finomsággal játszik. Képes minden egyes zenei pillanatot olyan figyelemmel hallgatni, olyan kiváló, spontán döntéseket tud a színpadon hozni, amellyel csak növeli zenésztársai játékának minőségét. Kiváló érzékkel nyúl a hangszeréhez. Mindig élvezettel játszom vele, s ugyanilyen örömmel is hallgatom.”
Saját felállásaira is mindig odafigyelt. 1990-ben megalapította első, saját neve alatt futó quintet-jét, majd később másik tagokkal megújult quintetjeivel három lemezt készített. Az Always that moment című magyar slágereket feldolgozó lemez 2000-ben az „Év Magyar Jazz lemeze” lett a Gramofon magazin szavazása alapján. Ugyanebben ez évben alapította meg hazánk egyik legsikeresebb jazz zenekarát, a Balázs Elemér Group-ot. Az együttest első lemeze, az Around The World megjelenése után egyből megszerette a közönség. Számos hazai illetve külföldi jazz- és világzenei fesztivál és klub rendszeres fellépője lett. A zenekar eddig nyolc lemezzel és egy koncert DVD-vel örvendeztette meg népes rajongótáborát:
Around The World (2002)
Our Worlds Beyond (2003)
Refracting Sounds (2004)
Hungarian Folk Songs - Magyar Népdalok (2005)
Best& Live 2001-2006 Concert in Budapest (live DVD) (2007)
Early Music (2007)
Memories (Dedicated to our mother) (2009)
The New BEGinning (2013)
BEG 15 - Örök szerelem (2015)
A Refracting Sounds című lemezt 2005-ben Fonogram díjjal jutalmazták, 2006-ban pedig aranylemez lett a Hungarian Folk Songs (Magyar Népdalok) című album. Lemezeiken olyan neves művészek vendégszerepeltek, mint például Dés László és Dresch Mihály illetve külföldről Tim Ries, Charlie Mariano és Núria Rial.
Balázs Elemér 2004-ben testvérével, Balázs Józseffel közösen készítette el Salamon András Getnó című filmjének zenéjét, amelyen a Balázs Elemér Group is közreműködött.
2006 óta Balázs Elemér különböző formációkkal és felállásokkal Tim Ries-szel, a híres amerikai szaxofonossal koncertezik rendszeresen. Felléptek már közösen Magyarországon is több alkalommal, de bejárták Európa több jazz fesztiválját és a legendás amerikai klubokat is, mint például a Deer Head Inn, a Smalls, a Jazz Standard, a Regatta és a Blue Note.
Díjak és elismerések:
2000 – Gramofon díj „Az Év Magyar Jazz Lemeze” (Balázs Elemér Quintet - Always That Moment)
2001 - Józsefvárosért díj
2005 - Fonogram díj „Az Év Magyar Jazz Lemeze” (Balázs Elemér Group - Refracting Sounds)
2005 - A Magyar Köztársaság Érdemrend Ezüst Keresztje kitüntetés
2006 – Artisjus díj (Dés László – Balázs Elemér Quartet - Contemporary Gregorian)
2012 – Story Értékdíj
Varga Dávid tanulmányait Szabadkán, a Szabadkai Zeneiskolában kezdte, majd a Kodolányi János Egyetemen jazz-ének előadóművészként folytatta, és végül a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen jazz-ének szakon végzett. 2020 óta zenét tanít és a Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola kórusvezetője. A TV2 Ének iskolája című műsorának döntőse volt, ugyanebben az évben a Talentum és a Berklee College of Music versenyén is előkelő helyezést ért el. Az utóbbi években lehetősége volt olyan művészekkel egy színpadon állni, mint például Bobby McFerrin, Quincy Jones, Richard Bona, Dee Dee Bridgewater, John Clayton, Andreas Varady, Alfredo Rodriguez, Vula Malinga
Balázs József 1978 augusztus 28-án született Budapesten. Generációja egyik legkiforrottabb zongoristája és elismert zeneszerzője. Testvére, Balázs Elemér My new way című lemezén mutatkozott be. Hazánk egyik legsikeresebb zenekara; a Balázs Elemér Group megalakulása óta bátyja mellett ő a zenekar fő motorja, hangszerelőként és dalszerzőként egyaránt. A Füsti Balogh Gábor Jazz Zongora Versenyen 2. helyezést ért el, a Krakkói Jazz Juniors Versenyen pedig a legjobb szólista díját nyerte el. Ezen kívül 2007-ben elnyerte az "Ablakos Lakatos Dezső dzsessz előadóművészi ösztöndíj"-át. Játszott többek között Erik Truffazzal, Stephane Belmondóval, Bobbie Watsonnal, Charlie Marianoval, Robin Eubanksszel, Steve Houbennel, Nicholas Paytonnel és Tim Riesszel. 2007-ben alapította meg a Balázs József Quintetet, melynek első lemeze 2008-ban jelent meg I Don't Got You Mean címmel.
A jazzben elért sikerein kívül, más könnyűzenei műfajokban is elismert hangszerelőként tartják számon. 2010-ben alapította meg etnojazz formációját, az East Gipsy Bandet, mely a világ minden tájáról származó roma zenét fűszerezi jazz-zel. Az East Gipsy Band egyesíti a hazai jazzélet kiemelkedő zenészeit a roma népzene jelentős alakjaival: Balázs József – billentyűk, Balázs Elemér – dob, Ifj. Sárközi Lajos – hegedű, Orbán György – nagybőgő, Oláh Vilmos – cimbalom, Balogh Gusztáv – ének. 2011 tavaszán jelent meg első lemezük Ageless Message címmel. Az albumon Tim Ries, világhírű, amerikai szaxofonos is közreműködik. Az együttes számos jelentős jazz klubban színpadra lépett New York, Toronto, Brüsszel, és London városaiban. Felléptek többek között az egyik legrégebbi amerikai jazz klubban, a pennsylvaniai Deer Head Innben, a New York-i Blue Note, Jazz Standard és Smalls jazz klubokban, a bostoni Regatta Barban, a torontoi Hugh’s Roomban, valamint a világhírű Detroit-i Jazzfesztiválon is. Jelenleg második lemezén dolgozik a zenekar.
1986 június 21-én született Pécsen. Zenei tanulmányait 7 évesen klasszikus gitáron kezdte a helyi zeneiskolában. Hat év klasszikus gitár tanulás után érdeklődése a könnyebb zenei műfajok felé fordult.
Az érettségi megszerzése után 2005-ben felvételt nyert a Budapesti Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-gitár szakára, ahol két évig Czirják Csaba tanítványa volt.
2007-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakára, ahol Babos Gyula és Horányi Sándor tanítványaként 2011-ben Bachelor diplomát szerzett.
2010-től egy éven át a Zeneakadémia Tehetséggondozó programjának ösztöndíjasa volt. A nemzetközi World Liszt Day program keretében a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem által delegált zenekar tagjaként részt vett a Bayreuth-i zenei fesztiválon.
2010 óta klasszikus gitárt tanít a Dunaharaszti Alapfokú Zeneiskolában.
Az egyetemi évek óta aktív résztvevője a főváros zenei életének. Saját formációjával és különböző jazz, etno, pop zenekarok közreműködőjeként rendszeresen fellép a hazai zenei fesztiválokon. Évek óta részt vesz alternatív- és kő színházi előadásokban zeneszerzőként és zenészként egyaránt.
2012 június óta tagja a Balázs Elemér Groupnak. Azóta a zenekarral számos hazai és külföldi jazz-fesztiválon lépett fel és ez által lehtősége nyílt együtt játszani többek közt Stéphane Belmondo-val (trombita) valamint Tim Ries-el (szaxofon). A Balázs Elemér Group 2013-ban megjelent The New BEGinning című nagylemezén, illetve a 2015-ben rögzített jubileumi albumán is közreműködik.
2012 szeptembere óta állandó tagja a Fekete-Kovács Kornél által vezetett Modern Art Orchestra-nak. Ez idő alatt a zenekarral számos hazai fesztiválra eljutott, valamint 2014 és 2015 őszén alkalma nyílt két amerikai turnén is részt venni. A zenekar tagjaként lehetősége volt együtt játszani David Liebman-nel, Bob Mintzerrel, Chris Potter-el, Mike Garson-al, Sherry Williams-el, Kurt Ellinggel, Tony Lakatossal, Adam Nussbaum-al, Bireli Lagrene-el, a New york Voices-al, és a Harlem Gospel Choir-al. 2013 őszén a zenekar tagjaként közreműködik Bacsó Kristóf Circular című lemezén.
Pecek Lakatos Krisztián 1989. szeptember 20-án született. Bőgőzni 9 éves korában kezdett el. Klasszikus Zenét A Tóth Aladár Zeneiskolában tanult, amit később a Bartók Béla Konzervatóriumban folytatott. A Jazz-t autodidakta módon fejlesztette. 2003-ban, 13 éves korában megnyerte a Magyar Rádió Jazz bőgő versenyét, ahol a korhatár 30 év volt, a zsűri elnöke pedig John Patitucci, akivel a Gálakoncerten együtt játszhatott duóban. A verseny díjaként saját lemezt készíthetett, melynek címe: "Young man with a big bass". 2007-ben Ifj Szakcsi Lakatos Bélával egy világhírű Jazzdobossal, Ed Thigpen-el játszottak együtt, továbbá 2012 januárjában a Művészetek Palotájában Balázs Elemérrel és Balázs Józseffel, valamint két világhírű jazz zenésszel, Nicholas Payton-nal és Tim Ries-el. Ebben az évben jelent meg első szóló lemeze "In Memory of..." címmel, amin saját szerzeményei hallhatóak. 2013-ban Szakcsi Lakatos Róberttel turnézott Svájcban és lemezt készített Gregory Hutchinson-al. Zeneszerzéssel 16 éves kora óta foglalkozik.
Világhírű Jazz zenészek, akikkel együtt játszott:
John Patitucci
Jack Dejohnette
Ed Thigpen
Tim Ries
Nicholas Payton
Gregory Hutchinson
Zenekarok, amelyekben játszik:
Szakcsi Jr-Trio
Szakcsi Lakatos Róbert Trio
Balázs Elemér Group
Lemezek, amelyeken hallható:
Szakcsi Jr Trio: Psalms
Szakcsi Lakatos Róbert Trió: But Not For Me, Bumerang, Robithology, Sepia
Vukán Trio: A Vihar (The Tempest), Last message
Szulák Andrea Quintet: Szeretni Bolondulásig
East Gipsy Band: Ageless message (Featuring Tim Ries)
Balázs Elemér Group: The New BEGinning
Balázs József Quintet: I don't got you mean
László Attila: Babel
Babos Gyula: Rapsodia
V4 Octet : Dialogue In Music
Jazzmer Band : Teuere Briders
Szólólemezek:
Young Man With a Big Bass
In Memory of....
Czibere József. 1977-ben született Hajdúböszörményben, zenei tanulmányait 11 évesen a helyi zeneiskolában ütőhangszeresként kezdte, majd Sándor László magántanítványaként folytatta.
1995-ben került Budapestre, ahol hozzájutott az első pár kongájához, bekerült a Wei Wu Wei zenekarba, majd az Eichinger Bandbe. 2001-ben játszott Katona Klári zenekarában és a következő évben, session zenészként az LGT-vel. Közreműködött a Budapest Jazz Orchestra első – Budapest Jazz Suite című – lemezén.
2003-ban az Egyesült Királyságba költözött, ahol egy zeneiskolában és egy általános iskolában 8 és 14 év közötti gyerekeket tanított dobolni. Bekerült Victor Davis zenekarába, akivel eljutott Japánba és Európa csaknem összes országába.
2006-ban, a szerelemtől és honvágytól vezérelve, hazaköltözött. Balázs Elemér 2008 januárjában hívta a Groupba muzsikálni. 2009-től játszik Tátrai Tiborral a Tátrai Trend nevű formációban. 2012 óta a Snétberger zenei tábor ütőhangszeres tanára. 2014-től a Révész Richárd latin trió ütőse.
Molnár Enikő zenei tanulmányait az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, jazzének szakon folytatta. Olyan elismert mesterektől tanult, mint Munkácsi Bea, Winand Gábor, Lakatos Ágnes és Berki Tamás. Enikő rendszeresen lép fel Gyárfás Istvánnal, és számos alkalommal dolgozott már együtt a hazai jazz élet kiemelkedő alakjaival. 2022 óta tagja a Balázs Elemér Groupnak.